Személyzeti politika


Írásaimban már többször jeleztem, hogy nem minden valóságban leszek ott még akkor sem, ha a teljes világot elviszem a 26. dimenzióba. Az egyéni tudatok és a kollektív tudat vonatkozásában sokszor okoz félreértéseket az "én" értelmezése, ugyanis a kollektív tudat és az általa megszállt emberek inkább a kollektív tudatot értik ez alatt=sok emberről lehet szó, míg az egyéni tudat ilyenkor mindig csak egy emberre gondol. Amikor erről beszélek ezen túl, azt a kettő közé fogom érteni, ugyanis a spirituális hadművelteim során már 50%-os eredményt értem el a kollektív tudatban, amin nem is kívánok változtatni, mert ez alapvetően egy gyógyító tevékenység. Tulajdonképp nem történik más, mint aminek kellett volna történnie az emberi szinten, ha a kollektíva nem törekszik a teljes dominanciára.

A határok stabilizálása után a kollektív tudatnak csak az együttműködő részei maradnak a köztes világban, a határon túlra kerül a teljes dominanciára törő része, míg a másik határ mögé azok az egyéni tudatok, akik a kollektív tudatot kívánták teljes uralmuk alá helyezni. Érthetőbben ezt úgy lehetne elmondani, hogy ami eddig a Fölső Világ volt, az lesz az egyik oldal, a gondoskodás világa, amit azért tekintettek eddig mennynek, mert a Főnök mindent biztosított a neki behódolt részeinek. A másik oldalra, ami eddig a pokol volt az egyéni tudatok kerülnek, amit ők a szabadság világának neveznek, ahol mindenki önmagáról gondoskodik. A köztes világ emelkedik azonban fel, ahol a gondoskodás és a szabadság egyszerre vannak jelen, mert egyrészről ez a fejlődés iránya, másrészről itt természetes dolog az, hogy a felek egyenőek egymással, hisz mindkettő egyformán van a másikra utalva az ügyek rendezéséhez.

Ha a mindennapi életből hoznék erre érthető példát, egy házasság erre a legalkalmasabb. Jó házasságnak az tekinthető, ahol a felek a kölcsönös tisztelet jegyében élnek és magukat a másikkal egyenlőként határozzák meg, ahol mindenki a maga szerepében járul hozzá a közös célokhoz. Ahol a kollektív tudat kerül fölénybe, ott a feleség viseli a nadrágot, ahol az egyéni, ott a férj. Az ilyen helyzetek minden esetben valamilyen diktatúrát eredményeznek, amiben a másiknak élnie kell. A közös valóságban élők felismerték, hogy bár a kollektív gondolkodás kapacitása sokkal nagyobb, az egyéni tudat okosabb, így mindkettő jobban jár, ha ezek nem egymás ellen fordulnak, hanem kiegészítve egymást együtt haladnak a közös célokért.

A mában azonban egy világba szorult a három, azaz egy valóságban mindhárom világ megtalálható és ahogy haladunk előra az időben, ezek a valóságok úgy válnak szét. Nem cél az, hogy az emberek a másikban rekedjenek, mint ahova valók, ám elég sok az összefonódás, amit csak az idő képes békésen megoldani. Sajnos mind a kollektív, mind az egyéni tudatokra jellemző a teljes dominanciára törekvés, ahol sokkal könnyebb az egyéni tudatok esetén meghatározni a fejlettséget, mert az egyéni tudat következetes és logikus, míg a kollektív tudat kaotikus és sűrűn változtatja jellegét (ezt hívják női hangulatváltozásoknak). Leszögezhetó tehát, hogy az a pár tekinthető fejlettnek, ahol a férfi elismeri a nőt, annak gondoskodását a maga tevékenységével egyenértékűnek, míg a nő magáll a kompetenciahatáránál a férfi dolgaival kapcsolatban és nem pofázik bele mindenbe.

Személyes megjegyzésem, hogy jártam olyan országban, ahol a nők a fal mellett álltak és csak akkor szólaltak meg, ha kérdezték őket. Komoly döbbenetet okozott nekem az az élmény, ahol a bárban be akartam állni egy női turistacsoport mögé a sorba, ám a mixer azonnal hozzám fordult, hisz én voltam a férfi. A másik megjegyzésem itt az lenne, hogy pontosan ugyanez van kinn a matriarchális társadalmakban csak fordítva, azaz azoknál az idegeneknél, akik nem létező űrhajóival van tele a youtube. Szóval az, hogy én kurva gyorsana bolygó ura akarok lenni, nem feltétlenül annak tudható be, hogy én ilyen uralkodó típus lennék, ám ezt kurva okosan kell csinálni és nem vagyok arról meggyőződve, hogy ezt az amerikaiak is így látják. A másik probléma a feleségem kérdésköre, amiben már többször történt a mindenféle mesterek és egyéb érdekkörök majmok részéről arra kísérlet, hogy ezt majd eldöntik helyettem, de sajnos az ügy nem ilyen egyszerű. Olyan külső és belső kritériumoknak kellene megfelenie egy ilyen nőnek, hogy pláne most, amikor pocakot is eresztettem, meg fogaim se nagyon vannak inkább a túltolt sci-fi kategóriájában van most ez az ügy, pedig annak a nőnek a jelenléte a megfelelő minőségben létfontosságú. Mivel tudom váltani a polaritást, sokszor rezgek nőként a spirituális térben, de nem tudom mi lesz, ha ezek kinn rájönnek, hogy hímnemű egyed vagyok és a pakliban az is benne van, hogy szó szerint katonai akciót indytanak ennek a felháborító és rendkívül veszélyes helyzetnek a megszüntetésére.

Van egy alapszabályom, amiről jó ha tudjátok, hogy nálam minden ilyen rám is vonatkozik. Azaz nem hozok olyan szabályt, aminek ne vetném alá saját magamat is és az egyik ilyen az, hogy minden pozícióra a legalkalmasabb, legrátermettebb megy. Oké, hogy enyém az ÉlményPark és a tulajdonomban vannak a holografikus vetítéseiteknek a médiajogai, ám alapszabály az üzletben, hogy a tulajdonos nem feltétlenül a legjobb cégvezető is. Azaz simán megtörténhet, hogy én itt úgy beszélek a globális kormányzásról, amire már javában készülök, hogy azt a pozíciót nem én fogom betölteni. Illetve én, ha azt a kollektív szinten értelmezzük, de közel sem biztos, hogy az ez az ember lesz, aki ezt itt írja, bár erre nekem köztelességem felkészülni az olyan előre nem látható körülmények miatt, amihez szükséges az abszolút rögtönzés képessége, amivel tulajdonképpen eddig sikert sikerre halmoztam. Ha el akarjuk kerülni a balhét kinn, egy olyan nőre lesz szükség, akivel teljes egyetértésben vagyok a "mit és hogyan" kérdésében, aki a megfelelő tekintélyt árasztja magából a szükséges külső mellett és aki nem fog azonnal rám támadni, ahogy megkapja a szükséges beavatásokat, amik biztosítják számára a pozíció ellátáshoz szükséges hatalmat.

Ne álmodozzatok, kemény tapasztalatokon vagyok túl és az összes ilyen nő túlélte. Már rendelkezem annak képességével, hogy apró jelekből levágjam, ha valaki másról dumál, mint amit tenni akar, vagy épp nem lenne képes ellenállni a kísértésnek, de végülis erről szólnak a próbák is, nemdebár?

Az egész globális kormányzás témában közel sem az a legnehezebb dolog, hogy mondjuk az amerikaiaknak eszük ágában sincs ebbe belemenni (ha gyorsan kell, akkor az örökös, vagy az örökös örököse biztosan partnerré válik), hanem a megfelelő minőségű emberek jelenléte a végrehajtói szinteken. Kicsit morbid példa lesz, de az is lehet, hogy Hitler egy tök jó fej ember volt, csak ezt nem nagyon lehetett érezni a nép szintjén. Mert ha ezek az emberek nincsenek meg, akkor tényleg kőkemény diktatúrát kell ehhez bevezetni (pl. a korrupciós esetek=azonnali agyonlövés a nép szeme láttára) és azok az emberek, akiknek ez lett volna a dolga, hogy mire visszatérek már minden kész legyen NEM CSINÁLTAK SEMMIT. Ha pedig elkezdem a statáriális eljárásokat, azok fognak tőlem azonnal elfordulni, akik tökéletesek lennének erre a szerepre.

Most még időben vagyunk ennek megértéséhez, ám egyszer csak eljön az idő, amikor olyan UFO-k érkeznek, akik szarnak arra, hogy te nem akarod, hogy ők létezzenek és velük csak egy esélyünk lesz, hogy elismernek engem istennek. Hátha most először előfordul, hogy amit megmondok előre, azt a jelenben is komolyan veszi valaki és nem kell megvárnunk, amíg idáig fajulnak a dolgok.

A pozíciókra gondolatban lehet jelentkezni. Majd megindulnak a próbák, amik lehet, már épp be is fejeződtek azoknál, akik eleve alkalmasak rá. Akik nem, felkészítést, majd újabb próbákat kapnak, amik célja nem a buktatás, hanem a legideálisabb pozíciókra találás. Bár ez itt a fejlett világ szócsöve, azok az UFO-k a párhuzamos valóságokban is léteznek, ahol vagy a kollektíva vagy az egyén az úr.